A próbatermünk felújítása

A haverjaimmal van egy hobbi zenekarunk. Csak nagyon ritkán lépünk fel vele, de imádunk együtt dzsemmelni, minden héten összegyűlünk a dobosunknál e célból. Főleg feldolgozásokat játszunk, de van néhány saját számunk is, ami a közös improvizációkból született. Én gitározom és énekelek, Dávid, a volt gimis osztálytársam a dobosunk, Erika, Dávid barátnője a basszusgitáros, és Ricsi, Dávid haverja a szólógitáros.

A stílus, amiben játszunk a klasszikus rocktól az improvizatív, progresszív rockig terjed, de próbálkoztunk már néhány punk számmal is, attól függ, épp mihez van kedvünk. Ezen kívül mindannyiunk stílusa kicsit eltér, ezért igyekszünk mindenkinek a kedvében járni. Elég demokratikusan működik a banda, nem szeretnénk, ha bárki elnyomva érezné magát, mert úgy gondoljuk, az egésznek az a lényege, hogy jót mulassunk, és kiéljük a kreatív énünket. Egyetértés volt abban is, hogy ez egy hobbi banda, és az is marad örökre, ezért nem fontos, hogy meghatározható hangzásunk legyen.

Néhány hónapja, az egyik próba előtti napokban Dávid írt nekünk, hogy azon a héten máshol kell tartanunk a próbát, mert felújítják a lakásukat. Azt írta, mennyezetfűtést szerelnek be náluk, és a munkálatok el fognak tartani egy darabig. Ezért a próbákat egy ideig máshol kell tartanunk. A dolog elég váratlanul ért minket, főleg mivel fogalmunk sem volt, hogy Dávidék felújítást terveznek. Mikor láttam az üzenetét, felhívtam, hogy megkérdezzem, mi ez az egész, és miért szereltetnek be fűtést tavasszal. Dávid elárulta, hogy már egy ideje esedékes volt a felújítás, mert már régóta nagyon rossz volt náluk a fűtés. Most pedig találtak egy nagyon ügyes kivitelező csapatot, akik jó áron dolgoznak. Csak úgy kíváncsiságból kértek tőlük árajánlatot a mennyezetfűtésre, mert náluk az volt a legkönnyebben megoldható, és mikor megjött a kikalkulált összeg, nem tudtak rá nemet mondani. Az egész nagyon gyorsan történt – mondta Dávid, és sajnálta, hogy kellemetlenséget okoz a dolog.

Így már persze érthető volt, és nem is haragudtam rá. Az viszont nagy fejtörést okozott, hogy hova helyezzük át a próbákat. Egyikünknél sem volt ugyanis elegendő hely hozzá, de még ha lett is volna, a szomszédjaink biztos nem örültek volna a hangzavarnak. Dávidéknál az volt jó, hogy a kertvárosban laktak egy kertes házban, a szomszédjaik meg vagy olyan öregek voltak, hogy már nem hallottak semmit, vagy jó fejek voltak, és nem szóltak a hangos zene miatt. Mi többiek viszont albérletekben laktunk a belvárosban, ahol nem lehetett megoldani a próbákat.

A felújítás miatt több hétig egyszerűen szüneteltek a próbák, mert nem tudtunk helyet találni neki. Ez őszintén szólva eléggé megviselt mindannyiunkat. Nagyon fontos volt nekünk az a heti egy alkalom, amikor végre nem kell mással törődni, csak a zenével. Ilyenkor kiereszthetjük a fáradt gőzt, megszabadulhatunk  a munkahelyen felgyülemlett stressztől, és a magánéleti problémákat is félretehetjük egy időre. Ezek a próbák nagyon fontosak voltak mindannyiunk számára.

A feszültséget én is éreztem. Persze próbáltam egyedül pötyögni a gitáromon, de nem volt olyan felemelő érzés, mint egy együttesben játszani. Egy idő után kezdtem megijedni, hogy az együttesnek vége, hogy a többieknek nem is olyan fontos ez a dolog, csak nekem, és hogy azért nem tudjuk megoldani ezt a problémát, mert a többiek nem akarják. Én ugyanis próbálkoztam. Miután világossá vált, hogy új próbahelyet nem fogunk találni, javasoltam, hogy Dávid a dobszerkó helyett játsszon kisebb és halkabb ütős hangszereken, például congán, mi pedig Erikával és Ricsivel játsszunk akusztikus gitáron. Így talán még valamelyikünk albérletében is tudnánk próbálni, mert nem csapnánk olyan nagy zajt, és a hangszerek is kisebb helyet vennének el. Az ötlet azonban nem tetszett a többieknek, mindenki ragaszkodott a saját, megszokott hangszeréhez, és az elektromos hangzáshoz.

Ráadásul Dávid elfoglalt is volt a felújítás miatt. Egyfolytában csak a mennyezetfűtésről beszélt, hogy milyen átalakításokat végeznek a házon, mi mennyibe kerül, és hogy milyen jó lesz majd az új fűtéssel. Kezdtem megijedni, hogy most már ez lesz, felnövünk, és beletemetkezünk az ilyen és ehhez hasonló problémákba: a ház, a felújítás, a család, a munka. A zenének meg lőttek. Nagyon elszomorodtam, és pár hétig beszélgetni se volt kedvem a többiekkel, főleg Dáviddal.

Aztán néhány hét múlva jött az üzenet, hogy a ház kész van, és szebb, mint valaha, Dávid és Erika pedig vár minket egy házavató bulira és közös dzsemmelésre. Kíváncsian mentem a buliba, hátamon a gitárral. A bulin rengetegen voltak, a ház pedig valóban egész más volt. A fűtés mellett ki is festettek, és vettek néhány új bútort is. Bár már nyár eleje volt, az idő épp hűvösebbre járt, így Dávidék bekapcsolták a mennyezetfűtést. Be kellett látnom, hogy nagyon kellemes volt.

Az alagsori szoba is egész megváltozott, ahol játszani szoktunk. A régi parkettát lecserélték, a falakat lefestették, minden tiszta és rendezett volt, a fűtés pedig finom meleget varázsolt a helyiségbe. A dobszerkó a szokott helyén állt, és mintha az is sokkal fényesebben ragyogott volna, mint máskor. Felállítottuk a gitárokat és az erősítőket, elővettük a különböző pedálokat, és az egész vendégsereget lehívtuk az alagsorba. Egy Pink Floyd számmal kezdtük, aztán folytattuk a klasszikusokkal, Led Zeppelinnel, Jimi Hendrix-szel, végül eljátszottunk néhány saját számot is. A vendégek ujjongtak, velünk énekeltek és táncoltak, én pedig nem bírtam magammal a boldogságtól. Borzasztóan hiányzott a közös zenélés, és már el is felejtettem, milyen érzés. Valahogy úgy tűnt, sokkal jobbak vagyunk, mint régen. Vagy csak elfelejtettem, milyen jól játszunk. Vagy egy órát megállás nélkül zenéltünk, aztán szünetet tartottunk. A vendégek közül néhányan a hangszereket próbálgatták, mi pedig egymás nyakába borultunk, és megfogadtunk, hogy soha többé nem tartunk szünetet.

Azt viszont el kellett ismernem, hogy ez a mennyezetfűtés nem akármi. Még soha nem éreztem ilyen kellemes és egyenletes meleget. Már láttam, miért voltak Dávidék ilyen izgatottak miatta, és miért áldoztak annyit erre az átalakításra. Egészen megváltozott a házuk. Mintha szintet lépett volna. Elkértem tőle a kivitelezők elérhetőségét, hogy ha majd egyszer én is odajutok, meglegyen. Már nem irtóztam annyira a felnőtt léttől és a felelősség vállalástól.

A próbák azóta sokkal jobban telnek, és ez valószínűleg az új környezet miatt is van. Nem egy lelakott pincében játszunk már, hanem egy igazi próbahelyiségben. És beigazolódott, hogy nem volt mitől tartanom, a bandának nem lett vége, hanem gőzerővel folytatta tovább a heti próbákat. Sőt, mivel olyan jól sikerült a házavatón való fellépésünk, megfogadtuk, hogy ezen túl többet fogunk nyilvánosan játszani. Úgy tűnik a felújítás nem a kárunkra, hanem a javunkra vált végül is.