Értékbecslő zenekartag

Manapság már jóformán mindenből pénzt lehet csinálni, így a leleményes emberek hamar rájönnek, hogy hogyan tudnának a hobbijukból élni. Eddig nekem még nem sikerült, de nem tudom, hogy ez azért van-e, mert nagyon sok hobbim van, és egyikben sem vagyok kimagaslóan jó, vagy esetleg azért mert nem hiszek kellőképpen abban, hogy a semmiből is képes vagyok várat építeni.

Van viszont egy olyan ismerősöm, aki hitt magában, és ma szinte már csak abból él, amit szeret csinálni. Pedig nem túl idős, még huszonöt éves sincs, de mégis hosszú és munkás évek állnak mögötte. Egy átlagember nem látja azt, hogy milyen valódi és tényleg rengeteg munka rejlik a háttérben, de nekem volt szerencsém betekintést nyerni az életébe, és hát le a kalappal előtte.

Az egész ott kezdődött, hogy már kicsi gyerekkorában elkezdett zenélni. Ehhez természetesen szülői támogatás is szükséges, de ő abban a szerencsés helyzetben olt, hogy ezt megkapta, így szabad utat nyert. Miközben cseperedett fel, kialakult egy sajátos ízlése, és ennek megfelelően mindenféle zenekari relikviákat, pólókat, kazettákat, cd-ket, vinyl lemezeket és még isten tudja mennyi mindent felvásárolt. A gyűjteménye mára olyan nagyra lenne tehető, hogy több garázsnyi dobozt is megtölthetne velük. Azonban évek múlva elkezdte használni értékesítői vénáját, és miután megtanulta felbecsülni a valós értékét a sokszor aprópénzen vásárolt zenekari kincseknek, jó áron tovább tudott adni azokon a tárgyakon, amik számára nem bírtak nagy jelentőséggel.

Ezt a szakértelmét később mások kérésére is bevetette. Sokan keresték értékbecslőként ismerősök közül, mert tudták, hogy valóban ért hozzá és abban is biztosak voltak, hogy a barátait, haverjait nem verné át. Így is történt, szerencsére soha nem vakította el a pénz és mindig becsületesen állt az üzlethez is. Amikor már kellőképpen összeszedte magát anyagilag, megalapíthatta végül a saját kiadóját, ami gyerekkora óta egyik álma volt. Persze a kiadó létrejötte nem egyedül az ő érdeme. A zenekari tagok mindig is a segítségére voltak, hol a számára nem megoldható grafikai munkákban, hol csak a koncertek szervezésében, lebonyolításában, vagy néha csak az anyagok és az együttesek felkutatásában.

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy ha valaki egyszerre ennyi mindent csinál, akkor hogyan lehet ideje bármi másra az életben, hiszen azért ez nem egy kifizetődő szakma. Az elején valóban még dolgozott ezek mellett is, de aztán rájött, hogy ha nem támaszt nagy igényeket, akkor tudja finanszírozni minden kiadását a zenekari pénzekből is. Ehhez ugyancsak nagymértékű szülői támogatást kellett igénybe vennie, amit aztán persze sokáig nem is volt hajlandó beismerni.

Mindeközben a magánélete egy hatalmas természeti katasztrófa volt. Lassacskán annyira elszaladt vele a ló, hogy a többi zenekari tag sem tudta már vele tartani a lépést. A gyakori és nagymértékű sikerek annyira nagyképűvé és önteltté tették, hogy sem a barátnője, aki együtt élt vele, sem a barátai, akikkel már évek óta együtt zenélt, nem tudták vele mit kezdeni. A lánnyal hamar tönkretették egymást, és a korábban olyan szép szerelmük nagyon csúnyán ért véget. A barátai még együtt zenéltek vele, de már korántsem voltak a barátai, csak a zene kötötte őket össze, ami pedig mint tudjuk, nem sokáig tartható.

Ti feláldoznátok minden jót az életetekben csak azért, hogy egyedül, könnyebben élvezhessétek azon fák gyümölcsét, amit egyébként egyedül el sem ültethettetek volna?